Az autóipar és a kiterjesztett valóság

kiterjesztett valóságAutószerelőként nekem minden újszerű technika egy élmény. Minden érdekel, ami ezzel a témával kapcsolatos. Autó nélkül a közlekedés manapság már elképzelhetetlen. Emberek milliói használják a keréken guruló, motor hajtotta járműveket nap, mint nap. Az igények egyre nagyobbak, az elvárások egyre magasabbak. Én ezt látom. A technika egyre csak fejlődik, lassan lépést sem tudunk tartani vele. Hallottam nemrégiben az úgynevezett Augmented Reality-ről. Kiterjesztett valóság, amit már az autóiparban is használnak néhol. Nagyon nagy áttörésnek hangzott ez a technológia, pl. az autó tervezésének stádiumában micsoda előrelépés lehet.
Vagy esetemben az autószerelésben is fantasztikusan működne. A szerelt autó mellett lehetne sétálgatni vele, nézelődni benne, elővenni alkatrészeket, kipróbálni, odahelyezni ahová gondolja az ember, aztán finomítani rajta, mindezt a AR segítségével. Tehát mindent előre kipróbálni. Ennél bővebben én sem tanulmányoztam még a technikát, de találtam két honlapot is, ahol igen sok információra bukkanhatunk.

https://www.creatit.hu/kiterjesztett-valosag/

https://www.creatit.hu/virtualis-valosag/