Merida gyerek bringák vidám színösszeállításban

merida gyerek bringaA legtöbb szülőhöz hasonlóan én sem kerülhetem el azt, hogy kislányomnak gyerek kerékpárt vásároljak. Idén novemberben tölti a kilencedik életévét, így férjem szerint ideje lenne számára is vásárolnunk egy „komoly” kerékpárt, melyet ő választ ki és amivel reggelente az iskolába tud menni egyedül. Nekem még korainak tűnik ez az egész egyedül menés, de osztálytársai közül állítólag többen is egyedül érkeznek már reggelente és egyedül indulnak el hazafelé délután (persze elképzelhető, hogy a nagy önállóság csupán a parkolótól illetve a parkolóig tart). Mivel azonban láttam rajta, hogy komolyan gondolja a kerékpárral való közlekedést kompromisszumot kötöttünk. Ő kap egy 20”-os kerékpárt, amivel mehet iskolába, illetve jöhet haza, de csak akkor, ha én is elkísérem városi kerékpáromon. Ezzel mindketten jól járunk, hiszen ő gyakorolja a biciklivel való közlekedést, nekem pedig az iskolából hazafelé nem kell cipekednem, hiszen a bevásárlás után a kerékpár csomagtartójára tehetem a megvásárolt dolgokat.

A bejegyzés kategóriája: merida gyerek
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!