Webáruházra vonatkozó jogszabályok

webáruház jogszabályBármilyen vállalkozást indítunk, nagy figyelemmel kell lenni a hatályos törvényekre. Igen, a webáruház működését is törvények szabályozzák és nem elég tudni, hogy tavaly milyen törvények voltak, fontos, hogy a hatályban lévőket tudjuk, hiszen a törvények változnak. Elég gyorsan. Például az egyik a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény több pontos módosítása. Ennek értelmében 2015 szeptemberéig a webáruházaknak el kell készítenie a módosított ászf dokumentumokat. Fontosak a webáruház törvények, más néven a webshop törvények. Fontos ebből kiemelni –és most nem szó szerint idézem a törvényt – hogy nagyjából egy oldalt az oldalunkon arra kell szentelni, hogy felsoroljuk az összes területileg illetékes békéltető testület elérhetőségi adatait. Ezen kívül persze figyelnünk kell, hiszen, ha változik valamelyik, azt azonnal frissíteni kell az oldalon. Ha a tájékoztatási kötelezettségnek nem teszünk eleget, számíthatunk a bírságra. Ez egy kiragadott példa, fontos a hatályos törvények nyomon követése.

A bejegyzés kategóriája: webáruház törvény
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!